Az Innsbrucki Főkonzulátus a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény, illetve a törvény végrehajtásáról szóló 17/2001. (XI.15.) KüM rendeletben foglaltak alapján látja el érdekvédelmi feladatait.

 

Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a külföldre utazó, illetve külföldön tartózkodó magyar állampolgárok saját magukért, illetve a felügyeletük, gondozásuk alatt álló személyekért maguk felelősek. A konzuli védelem felelős állampolgári magatartást feltételez, és, amennyiben ez szükségessé válik,   együttműködést a főkonzulátus munkatársaival.

 

A bajba jutott magyar állampolgároknak elsősorban abban tudunk segítséget nyújtani, hogy saját helyzetüket maguk, illetve családtagjaik, rokonaik, ismerőseik segítségével megoldják.

 

Az alábbi ügyekben - hatáskör hiányában - nem áll módunkban eljárni:

  • jogi képviselet ellátásában bíróság vagy más hatóság előtt
  • magánjogi – peres vagy nem peres – viták rendezésében
  • közlekedési bírságok (pl: gyorshajtás), helyszíni bírságok mértékének csökkentése, elengedése iránt intézkedés.

Itt külön is felhívjuk a figyelmüket arra, hogy Főkonzulátusunknak nincsen arra hatásköre, hogy egy éppen a helyszínen eljáró osztrák rendőrt felhívjon telefonon és egyezkedjen vele a büntetés nagyságáról vagy annak jogszerűségéről.

  • eljáró külföldi hatóság (rendőrség) elleni panaszok kivizsgálásában, továbbításában
  • külföldön tartózkodó személyek felkutatásában
  • külföldön felmerülő költségek, hatósági bírságok, díjak (pénzbüntetés, óvadék, ügyvédi díj, egészségügyi ellátás díja stb.) kifizetésében, megelőlegezésében
  • hagyaték, örökség, kifizetetlen munkabér stb. behajtásában
  • külföldi bűnesetben folyó nyomozásban bármilyen formában való közreműködésben
  • folyamatban lévő szabálysértési- vagy büntetőeljárás menetének, eredményének befolyásolásában (arra sincs módunk, hogy elérjük a jogi út mellőzésével történő szabadlábra helyezést vagy különleges bánásmódban részesítést)
  • a külföldre utazás megszervezésében, abban való közreműködésben
  • menetjegy foglalásában, átíratásában
  • szállás, lakhatás biztosításában; csomagmegőrzésben
  • gépjármű javíttatásában, üzemanyag biztosításában, gépjármű nem megfelelő műszaki állapota miatt kiszabott büntetés elengedésében, intézkedés befolyásolásában
  • személy- vagy csomagszállításban
  • banki, biztosítási és postai szolgáltatásokban
  • tolmácsolásban vagy fordításban (konzuli hatósági eljárások kivételével)
  • külföldi letelepedési, munkavállalási vagy egyéb engedélyek beszerzésében
  • külföldi munkaközvetítésben, munkaügyi viták rendezésében.

 

Amennyiben a fenti kérdésekkel kapcsolatos megkeresés érkezik, válaszüzenetünkben felhívjuk a figyelmet hatáskörünk hiányára; további választ nem áll módunkban küldeni.

További információkat ITT találnak.